Kevesen számítottak arra, hogy az Eszes Mátyás Emlékversenyben a klasszisokat le tudja győzni Cunami, ám a Nagy Ferenc II. által hajtott ló megtette ezt, és komoly meglepetés-győzelmet aratott. Hajtóként jó nap volt ez Dukai Tamásnak és Kolozsi Lászlónak, akik egyaránt 2-2 győzelmet tudtak aratni, ám az még inkább kiemelendő, hogy utóbbi, azaz „Pók” trénerként 4 alkalommal ünnepelhetett nyerőt. Most nézzük rövid beszámolónkat, megfigyeléseinkkel!
1 Nyeretlenek versenye – Nadály díj (1800 m.): Habibi (Csordás E.) jól bekezdve vezetett. Happy Lady VT (J. Vukovic-Lamic) támadta meg először, ám Halle Berry AT (G. Zolnaji) nála is gyorsabbnak bizonyult és megnyerte a versenyt. A 3. helyre Hermosa (Kolozsi L.) érkezett fel. Habibi elfáradt és 4. lett. Ramses Boko (Hajnal T.) az első kanyarban durván hibázott, míg Hédi Lady (Komáromi Krisztina) nagyon lassan versenyzett.
2 Jágó Díj (1900 m.) Baiyoke Sky (Dukai T.) újfent jelezte, hogy remek ló, és ráduplázott múltkori sikerére. Idei 8. futására a 6. győzelmét aratta, most 16,2-ben. First Home (M. Kovacevic) lett a 2., míg Francesca jó versenyt futva a 3. lett. Grace Petral (Vida J.) feltűnően jó versenyt teljesített, legközelebb figyeljünk rá!
3 Bessenyői Nadin Születésnapi Futama Hp. (1800 m.): Emilia Adri (J. Vukovic-Lamic) bevezetett, és akár nyert is volna, ha a finisben nem cseréli össze a lábait és nem vét el pár lépést. Így természetesen diszkvalifikálták, és a hátulról rohamozó Aaron LV (Kolozsi L.) nyerte meg a versenyt. Mon Cherie C.G. (Hajnal T.) három és fél hónapnyi kihagyását követően rögvest jó 2. tudott lenni a favorit Gomez de Bokót (Tanczer T.) megelőzve. Big Ben Pax (Kolozsi S.) közel végzett a dobogósokhoz.
4 Nemecsek Díj (1900 m.): Hélium Boy (Dukai T.) igazán szép finissel oldotta meg feladatát a Derby-nap óta nem látott, azt megelőzóen háromszor galoppozó Hollywood Boy (Fazekas I.) előtt. Grófnő R. (Nagy F.II.) járt az élen is, azonban az utolsó lépésekben lakapta őt még a dobogó har,adik fokáról is Bimbo BD (G. Zolnaji). Hórusz Szeme (Komáromi Krisztina) hibázott.
5 Fecsegő Hendikep (1900 m.): Különösebb izgalmak nélkül zajlott le ez a futam. Ferrari (Jelinek Zs.) a tribünegyenesben élre állt és biztosan győzött a folyamatosan mellette-mögötte ügető Bing Crosby AT-vel (Paluska T.) ellen. Eagle GG (Garai G.) korrigálva utolsó versenyét, helyre ért. Carlos Fox (Vida J.) nem futott attrocitástól mentes versenyt, ám így is a 4. helyen fejezte be, míg Doktor Adri (Gódor D.) a start után hibázott.
6 Eszes Mátyás Emlékverseny (alap: 1960 m.): Cunami (Nagy F. II.) a nap meglepetését okozta győzelmével. Az élról forduló és sokáig vezető Euzébió (Komáromi Krisztina) és In Love Danover (Juhász B.) kettősét az utolsó kanyarban megtámadta a végül 3. helyen kikötő Daytona Spav (V. Mazsity), akit viszont őrült nagy rohammal terített le Cunami, sőt, még El Valle Sagrado (Budai A.) is megelőzte, nagyon közel végezve a nyerőhöz. Fitgerald Treb (Dukai T.) érkezett be mögöttük.
7 Platina Hendikep (alap: 1960 m.): Versace Venus (Kolozsi L.) pikk-pakk ledolgozta 20 méteres hátrányát, és már az első kanyarban élre állt. Ezt a helyezését meg is tudta tartani, bár hatalmasat kellett küzdenie Peter Piperrel (Fejszés Kitti) szemben, aki egyetlen pillanatra meg is előzte őt, de a nyolcéves kanca hajtója felhívására rá tudott még tenni egy lapáttal, és hazaért, zsinórban 4. sikerét aratva. Szilvás (Nagy F.II.) istálló- és tréningtársa, Grazia (Komáromi Krisztina) előtt befutva lett még dobogós.

8 Jáder László Kupa VIII. futama Hp. (alap: 1980-20 m.): Nem volt bonyodalmaktól mentes ez a futam. Australian Gold (Garai G.) hamar ledolgozta hátrányát, majd élre menve hazaért. Mögötte Chicago (Kolozsi S.) végzett volna, ha a finisben nem hagyja el a pályát, így 2.-ként diszkvalifikálták. Az ezüst így Boszinak (Kolozsi L.) jutott, 3.-nak pedig fel tudott érkezni a 2. kanyarban hibázó, és jelentős hátrányba kerülő God save the Queen (Dukai T.). Gyémánt Lady (Nagy F. II.) ugyanott hibázott durván, miután előtte hirtelen belassítottak, de az ő versenye teljesen tönkre is ment bele. Exclusive Fox (Kárai J.) az utolsó kanyar végén dobta el magát.
9 Komornyik Hendikep (2500 m.): Edoardo Ama (M. Kovacevic) sok jó futás, és sok-sok helyezés után végre megnyerte idei első versenyét. Mögötte Furio Ferm (Fejszés Kitti) érkezett, őt pedig Eastwood (Hegedűs S.) követte. Jula Netprice (Varga S.) sokáig a fejben volt és lett így 4., míg Emeli Sandé AT-nek is volt jobb momentuma.
