A Hesp Róbert Emlékverseny volt a nap fókuszában, amit Alpine Man tudott behúzni, a napi duplázóval, Gönczi Rebekával a hátán. Ezen kívül még 8 futamra került sor, nézzük most összefoglalónkat!
1 Nyeretlen Kétévesek Versenye (1200 m., IV. kat., gyep): Nem indult jól a nap, hiszen a biztosan vezető és egyértelműen nyerőnek tűnő Dark Traveller a cél előtt 30 méterrel felbukott, tragikus balesetet szenvedve. Lovasát, Ördög Alent mentő vitte kórházba, súlyos csigolyasérülésekkel. Szerencsére a hírek szerint erős fizikumának köszönhetően már a gyógyulás útjára lépett, kívánunk neki mielőbbi gyors felépülést! Az első hely így Caturra Son (Fézer Ramóna) ölébe hullott, míg mögötte Priya Iskra (M. Madihi) és Surien (Gönczi Rebeka) értek be dobogós helyeken.
2 Gödi Hendikep (1000 m., II.o., gyep): A sprintverseny ádáz küzdelem után dőlt el, hiszen alig egy orrhosszal tudott csak hazaérni King Cross Kelemen Zénó remek lovaglásával az utolsó métereken visszatámadó Timimoun (Gönczi Rebeka) előtt, akitől rövid fejnyire volt a nagyon meginduló Somlyó Szépe (Dickinson Judit). A 4. helyezett Chill Point (Koricsánszky Virág) tőle pedig alig rövid nyakra. Emlékezetes, gyönyörű finis volt!

3 Gamiani Hendikep (1300 m., IV.o., szintetikus): Sidelined (Szalai Mónika) a kanyarból kijövet megkezdte a támadást, és komoly előnnyel szerezte meg az elsőséget. Makaba (Koricsánszky Virág) hátulról fejlődve 2., míg a szintén a mezőny második feléből felfutó Magic Mikey (Morvai Eszter a 3.. Amaranta (Fézer Ramóna) vezetett, de elfáradt. Toldi (Nikola Miklová) ma sem ment jól. Nádi Farkasnak (Kelemen Z.) és Sugarbirdnek (Suták Csenge) nem volt momentumuk.
4 Elemér Hendikep (1400 m., V.o., szintetikus): Macchiato (Csörgő Lilen) és Quintana (Koricsánszky Virág) vezettek be, aztán a verseny a kimagasló esélyű Lucky Four (Gönczi Rebeka) zsákmánya lett élete második hendikepjében. Lady Goldy (Fézer Ramóna) végre életjelt adott, így ezüstös lett, legközelebb érdemes lesz már rá figyelni. Speedy Gonzales (Ribárszki Sára) úgy 3., hogy épp istálló- és tréningtársát, a jobb esélyű Altesse Rouge-t (Sándor P.) előzte meg. Total Winner (Kelemen Z.) ma semmit nem mutatott.
5 Fehér Golyó Díj (1400 m., III. kat., gyep): Oklanda (Suták Csenge) nagystílűen oldotta meg feladatát és könnyedén nyert a futamban, verve a szintén jó esélyű Crowned Roky-t (Kelemen Z.), így lett totális ppapír az első két helyen. Topaze Vendome (Nikola Miklová) hosszú idő után jó formával érkezett vissza Pestre, így lett 3. helyezett. Gucsucso (Ribárszki Sára) újfent értékelhetetlenül futott, nem tűnik versenylónak.
6 Polgárdi Hendikep (1600 m., V/b., szintetikus): Marvellous (Ribárszki Mira) előzte meg leghamarabb a végére tejesen összeeső Arthur Királyt (Elbert Zita), de nem tudta kivédeni Candy Kiki (Csörgő Lilien) remekbe szabott rohamát, aki így hazaért. A 3. hely az elején kiszakadva versenyző, de aztán a lábait megtaláló Mlle Elvire-é (Pap Gabriella) lett. Surranó (Suták Csenge) erősebb lovassal most végre észre vétette magát, így 4. helyre érkezett.
7 Hesp Róbert Emlékverseny (1600 m., Elit kat., gyep): Coloured Girl (Koricsánszky Virág) vezetésével kezdődött a finis, magabiztosan húzta a mezőnyt, amikor váratlanul lelassult – trénere nem is fogadta el lova futását – és a remek ütemben érkező Alpine Man (Gönczi Rebeka) elhúzott mellette és nyerte a futamot a hátulról támadást indító Siecle d’Orral (Dickinson Judit) szemben. A bronz a jó versenyt teljesítő, és végig a fejben versenyző Cenzoré (Suták Csenge) lett, míg a 4. Diós Mákos (Kelemen Z.). Eliotban (ifj. Fejes L.) hiába bíztak a fogadók…

8 Nyeretlenek Versenye I. rész (1600 m., V. kat., szintetikus): Rettenetesen széthúzódott a mezőny a célig. Vonette (M. Madihi) győzött 7 hosszal Wilando (Kelemen Z.) előtt, míg 3. Szaudi Herceg (Benkő Á.). Nehezen lesz értékelhető a verseny. Shelby (ifj. Fejes L.) megkésett, és irtó gyengén indult és futott a nagyreményű, Frankel apaságú Terra Regalis (Fézer Ramóna) is. Mancunian (Fekete Emma) meg sehogy, hiszen start előtti cirkuszolása miatt nem is engedte a starter elindulni.
9 NyeretlenekVersenye II. rész (1600 m., V. kat., szintetikus): Bumble Bee (Nikola Miklová) vezetett, majd elfárad, aztán rövid ideig Essence (Fézer Ramóna) járt elől. A finisben aztán elment a Zephyre (ifj. Fejes L.), Vitathatatlan (Koricsánszky Virág), Wamillo (Kelemen Z.) trió, és ebben a sorrendben érték el a célvonalat. Last Minute (Csörgő Lilien) messzi 4. lett. Morning Catcher (Benkő Á.) gyengén indult, aztán egy pillanatra csatlakozott a pelotonhoz, de aztán kiszakadt utolsóként végzett.
