Jaroslav Línek akármennyire is fontolgatja szinte folyamatosan a visszavonulását, bizony mindig bizonyítja, hogy máig Kelet-Közép-Európa egyik legjobb lovasa. Ezen a vasárnapon a Kincsem Park látogatóit kápráztatta el 4 győzelmével, melyek között a két főfutam trófeája is a zsákjába került, hiszen a Káposztásmegyeri Díjat Invincible Aura-, míg az Igazgatósági Díjat Prado nyergében nyerte meg. Nem mellesleg mindkét telivér Maronka Gábor idomítottja és a HADZIC RACING TEAM tulajdona, így a tréner és a tulaj is a duplázók közé került a lovas Fézer Ramónával együtt ezen a napon. Nézzük most rövid összefoglalónkat megfigyeléseinkkel együtt!
1 Horváth Károly Emlv Hp. (1200 m., III.o., szintetikus): Lady Free (Gönczi Rebeka) a befutóban rákapcsolt és meggyőzó fölénnyel verte a végén kifelé is sodródó Light of Angelst (Koricsánszky Virág). A nyerő ló klasszist is sejtethet akár, kíváncsian várjuk, erősebb társaságban mit tud majd? Falarris (M. Madihi) nem ment rosszul magához képest, így lett 3. helyezett. Rushing Breeze (Fülöp Alexandra) egyértelműen feljövőben van, Chill Point (Homoki N.) ellenben nem sok vizet zavart.
2 Sütvényi Díj (1200 m., I. kat., gyep): Bay King (M. Srinec) a sprinttáv ellenére lelépte a mezőnyt, idén meghatározó lehet a nagyversenyekben is. Airport (J. Línek) jelezte rohamával és 2. helyével, hogy múltkori győzelme nem a véletlen műve volt. Muskater Three (M. Madihi) gyepen már jobb volt, talán legközelebb újra a régi lesz. Maestróra (Besenyei F.) ezen a távon minden osztályban, kategóriában számolni kell, míg Timimoun (Gönczi Rebeka) kisebb csalódást okozott. Cenzorna (Suták Csenge) nem ez a távja, minden bizonnyal ez csupán egy felhozó versenye volt.
3 Herceg Festetics Tasziló Emlv. Hp. (1400 m., IV.o., szintetikus): A győztes Totightforlove (J. Línek) 4 hosszt tudott verni Nádi farkasra (Besenyei F.), III. osztályban is nyerhet legközelebb, míg a 2. helyezett megérett a győzelemre, de ez a 4. helyezett Mr. Maximusról (Ördög A.) is elmondható. A bronzos Fancy Girl (Jeles Anna) jelezte, hogy jó hendikep ló lehet.
4 Gr. Erdődy Rudolf Emlv. (1400 m., I. kat., gyep): Siecle d’Or (Homoki N.) amint visszakerült rövidre, megmutatta tehetségét, pedig a fogadók nemigen kényeztették el játékban. A 2.-nak érkező Sunshine Glory (Suták Csenge) nehezen kapott lábra, de a végén irtóra jött, akár még a Derby-távig is kiállhat, a legjobbak közé érhet hosszabbra. Nazar (Ördög A.) a bronzos, míg Rhydon (Gönczi Rebeka) szerintem inkább csak ment egy erős munkát, de még így is meggyőző 4., azaz ő is később nagyokat mehet. Toldinak (Koricsánszky Virág) nem ez a csapata, hendikepben legközelebb akár győzhet is.

5 Fenékpusztai Díj (1400 m., III. kat, szintetikus): A nap egyik legnagyobb csatáját láthattuk, melyből Bocci (Fézer Ramóna) jött ki jobban, miután nyakhosszal verte újítva Balu Belt (Homoki N.). A két lovas és a telivérek is kitettek magukért, jó volt nézni a meccsüket. Mi bíztunk Flower of Paradise-ban (Jeles Anna) aki ezt meg is hálálta messzi, de biztos 3. helyével. Alpine Man (Benkő Á.) nagyon nagy csalódást okozott, sokkal erősebb mezőnyökben is kitűnt már. Lehet, hogy gyepre vár?
6 KÁPOSZTÁSMEGYERI DÍJ (1400 m., Elit kat., gyep): Az ötéves Invincible Aura (J. Línek) afféle „sötét lóként” érkezett a Kincsembe, aztán azt láttuk, hogy leiskolázza a mezőnyt. Stílusosan, magabiztosan, 2 hosszal verte a jó Dark Blue Sky-t (Koricsánszky Virág). Grincs (M. Madihi) elveszítette veretlenségét, de ez nem jelenti azt, hogy ne nyerne többet is az idén, és tegyük hozzá, hogy ilyen erős mezőnyben még soha nem futott. Ring That Bell (Suták Csenge) győzelem után futott, legjobbját adhatta, de így is csak 4.

7 Amatőrverseny Hp. (1600 m., V/b., szintetikus): Itt a nap másik káprázatos finisét láthattuk két ifjú lovashölgy között, és végül Csörgő Lilien remeklésének köszönhetően rövid nyakhosszal Black Friday ért haza, verve Marveloust (Kiss Renáta). Super Strada (Ribárszki Sára) messzi 3. lett, míg Szellőnek (Török Anna) talán a szívével lehet a baj, vagy a magas teherrel, mindenesetre most 300-zal rövidebbre ugyanúgy megállt a befutóban, mint a múltkor. Mindenesetre azért bízzunk benne legközelebb is. Kandarlarris (Dickinson Judit) csalódást keltően messzi utolsó.
8 IGAZGATÓSÁGI DÍJ (2000 m., Elit kat., gyep): Prado (J. Línek) egy picit izzadt csak Different Illusion (M. Madihi) végsó rohama miatt, de tulajdonképpen simán hazaért, igazolva, hogy nagyon erős ló. Angel From Above (J. Hávlík) kezdettől a fejben galoppozott és így tudott végül 3. lenni. Mammasitát (M. Srnec) első futására talán túlhype-olták a fogadók, mindenesetre azért 4. helye nem rossz. Fight For Glory (J. Verner) sokáig elől volt, végül leszakadt sereghajtóként végzett. Mystic Man (Homoki N.) rakoncátlankodott a start elől, végül nem engedték indulni.
9 Nyeretlenek Versenye I. rész (1600 m., V. kat., szintetikus): Jaroslav Línek napi 4. sikerét Fenomenálissal érte el, miután folyamatosan felfejlődve a finisben élre tört és kivédte tréningtása, Deep Blue Sky (Koricsánszky Virág) attakját. A nyerő két 2 tavalyi 2. helyezését követően idén már első versenyében elvesztette nyeretlenségét, szép jövő előtt áll, de ez igaz a tőle fél hosszra érkező lóra is. Pace of Rocker (ifj. Fejes L.) volt elől is, dobogón tudott maradni. Legközelebb figyelmet érdemelhet Mézvirág (M. Madihi).
10 Nyeretlenek Versenye II. rész (1600 m., V. kat., szintetikus): Két debütáns ló végzett elől. Sorority Girl (Fézer Ramóna) a befutóra fordulva élre állt, és valami egészen elképesztő fölénnyel, 12 (!) hosszal verte Dynamic Dancert (Sándor P.). Egy biztos, a győztes rögtön letette névjegyét, várjuk a jobbak ellen. A dobogó 3. foka Near Monsunnak (J. Línek) jutott, míg mögötte Lumier (Suták Csenge) ért oda. Katalin (Elbert Zita) vezetett egy darabon.
