Az idei első hamisítatlanul tavaszi időjárásban megrendezett ügetőnapon nemcsak kiváló idők születtek, de hatalmas csatákat is láthattunk mind a győzelmekért, mind pedig egy-egy jobb helyezésért. Nézzük rövid beszámolónkat!
1 Közlegény Díj (alap: 1980-20 m.): Icibell CD (Kárai J.) vezetett, még a befutó elején is elől volt, azonban elfáradt, így a várásra hajtott Gallius CD (J. Vujkovic-Lamic) elsétált mellette, és biztosan nyert. Kárai lova a 2. helyet megőrizte, hiszen a 3. helyre érkező Esperanto (Garai G.) is a végén már fáradtan mozgott. A favorit Héliosz R (Komáromi Krisztina) az első kanyarban ugrott, de hajtónője hamar letette, és nagy hátrányát ledolgozva is felment 5.-nek. Glory Grant K-nak (Kolozsi L.) sok volt a térhátrány. Happy Lady VT (Szokola A.) ugrás miatt diszkvalifikálva lett.
2 Khán Hendikep (1800 m.): Vinifera M (Kolozsi S.) és Petra La Roque (Csordás E.) vezettek, aztán előbbi elfáradt teljesen. Miután Gucci (Nagy F. II.) kibontakozott, a végén könnyen verte Petra La Roque-ot. Bronz Boy (Budai A.) a mezőny 2. feléből ment fel 3.-nak a szintén végén jövő Eagle GG-vel (Kolozsi L.) előtt.
3 Kádor Díj (1900 m.): Baiyoke Sky (Fazekas I.) úgy nyert, ahogyan azt a nap legjobban játszott lovának kell. Könnyedén, végig tartva a mezőnyt. Idei mérlege 2-ből 2! Galatea (Nagy F. II.) sorozatban negyedjére léphetett dobogóra, most éppen 2.-ként. Fess Fiú (Tanczer T.) korrigálta utolsó futását és bronzosként végzett, mögé Gaya T Boko (Hajnal T.) érkezett. Győcikének (Fenyvesi Gy.) most erősnek tűnt még ez a mezőny.
4 Kámea Hendikep (1900 m.): Parázs finisnek lehettünk szemtanúi, melyben Compact Boy (Horváth Gy.) és Elegáns Hölgy (Fejszés Kitti) küzdöttek meg egymással, és előbbi kicsivel bár, de győzni tudott. A hajtók saját stílusukban jöttek, Horváth György belülről kihámozva magát indult meg, míg Fejszés Kitti kívülről, lendülettel jőve érkezett a végküzdelembe. A bronzot is célfotó döntötte el. Itt a most nem megszaladó Bing Crosby AT (Paluska T.) rohant át a sokáig vezető Vanderlén (Komáromi Krisztina) és a ma feltűnően jól versenyző Anikón (Weber Zs.).
5 Kapos Hendikep (1900 m.): Adamo Fling (Csordás E.) végig remek tempót diktált és vezetett, de a végén a nap rohamával a kívülről jövő Csikós (Márton L.) leterítette őt. Briliáns küzdelem volt, Márton Lajos igazán kitett magáért, jár a gratuláció, de nemcsak neki, hanem Csikósnak is, aki 16,4-et ment, így 1 másodperccel javította rekordját! Easy Bet (Tanczer T.) folyamatosan a fejben ügetett, kicsit fáradni is látszott, de annyi ereje még maradt, hogy kivédje Formula (Komáromi Krisztina ) támadását és lett így harmadik. Az öreg Szilvás (Nagy F. II.) idei első futására 5., azaz idén is érdemes lesz rá figyelni. Charming Boy (Hajnal T.) a startot követően elszállt.

6 Kézműves Díj (1800 m.): Gyöngyhajú Lány (V. Mazsity) közvetlenül a start előtt lett állatorvosi javaslatra lejelentve. Az előző futamnál írtam, hogy a „nap rohama”, hát a végén nagy finiselést bemutató Gustavó és Angyal Andor kettőse is megérdemli ezt a jelzőt, hiszen az utolsó métereken szabályosan lerohanták az így 2.-ként végző kedvencet, Gresham Palace-t (G. Zolnaji) és Gentlemen Jacket (Fejszés Kitti), pedig mindkettejüknek volt már-már nyerő momentuma is.
7 Kiskarcsi Díj (1800 m.): Start előtt nagyon kiegyenlítettnek tűnt a mezőny, végül a folyamatosan elől járó Francesca (V. Mazsity) idei első futására 15,4-gyel rekordot javított és hazaért. Komoly év várhat erre a szimpatikus ötéves kancára! Fiona TIM (G. Zolnaji) végig mögötte szaladva a 2., míg új istállóból és tulajdonostól futva Elizabeth Boss (Fejszés Kitti) küzdelem után 3. Edoardo Amát (M. Kovacevic) lenyomva.

8 Keresztapa Hendikep (1800 m.): Ahogyan ezen a napon megszokhattuk, úgy itt is őrült nagy csata kerekedett ki a győzelemért! Emeli Sandé A.T. (Tanczer T.) az utolsó kanyarban bontakozott ki és győzte le a jó versenyt futó Escobart (Angyal A.), aki lekapta a 2. helyről azt a Dreamert (Hajnal T.) aki sokáig vezetett is. Meglepetésnek tippelt lovunk, Credit Card (Szennovitz Adél) futott be a dobogósok mögött.
