Az esztendő utolsó előtti ügetőnapja Goran Zolnaji bravúrja miatt marad emlékezetes, hiszen három futamban is győztesként fordulhatott vissza, Nyert a kétéves Hugo CD-vel, az újonc Gresham Palace-szel és a jó esélyű Fánia BD-vel. A 2025-ös Segédhajtó Kupa sorsa eldőlt, a futamban 3. helyet elérő Hegedűs Tamás bebiztosította a szériabeli sikerét. Nézzük rövid, szubjektív összefoglalónkat!
1 Nyeretlen Kétévesek Versenye (1800 m.): Itt indult a napi Zolnaji varázslat, hiszen ő győzött Hugo CD kocsijában, végig vezetve. Hippy Glory K (Varga S.) a végén indult meg, talán kicsit későn. Habi K (Kolozsi L.) jól ment, igaz, 3. helyét annak is köszönhette, hogy a nagy bizalommal fogadott Hell Energy (Fazekas I.) már a start előtt ugrott, de Happy Lady VT (Angyal A.) is diszkvalifikálva lett.
2 Segédhajtó Kupa VI. futama Hp. (1900 m.): Győcike (Fenyvesi Gy.) megnyomta a tempót és élreállt a tribünegyenesben, a vezető helyét meg is tartotta a célig. Anikó (Dukai T.) úgy lett 2., hogy végig a második spúrban versenyzett. Komoly csata volt a bronzért, a kupasorozat végső nyerője, Hegedűs Tamás Zippy Boy-jal orrhosszt tudott verni Bing Crosby AT-re (Erdei P.). A rénszarvasnak álcázott szürke Bongiovi (Gyolai Nikolett) ma csak a jelmezével tűnt i, de az díjazandó volt!

3 Adventi Díj (1800 m.): Napi 2. sikerét Zolnaji az újonc Gresham Palace-szel aratta, akivel folyamatosan vezetett és nagyon biztosan ért haza. Kiváló lónak tűnik Unno del Duomo fia! Tequila (Papp I.) jól futva nyerése után most 2., míg Esperanto (Márton L.) újra 3. lett. Grófnő R (Nagy F. II.) ugrott. Ganybody (Vezér Emese) nagyon jött a végén, legközelebb komoly figyelmet érdemel majd. Glory Grant K (Kolozsi L.) lassan kezdett, majd lépegetett ugyan felfelé, de az utolsó kanyarban kívül kellett jönnie, így a vert mezőnyben végzett.
4 Jégvirág Hp. (1800 m.): A nap meglepetését hozta Dreamer (Szokola L.) első helyet érő komoly rohama a finisben, verve a már-már nyerőnek gondolt, és szintén gőzmozdonyként hajrázó Etalon N-t (Csordás E.). Che Commandante (Márton L.) óvatos kezdés után ért fel a dobogóra. Vanderle (Nagy F. II.) megint elfáradt a végére. Flinga VT (Fejszés Kitti) megindult a befutó előtt, de aztán hibázott.
5 Decemberi Díj (alap: 1980 m.): Harmadik nekifutásra jött el a mezőny. Goran Zolnaji hat trickjét Fánia BD-vel érte el, a szokásos receptje szerint: start után kierőszakolta a vezetést, onnantól kezdve ő diktált és nyert a szintén jól induló Gentleman Jack (Fejszés Kitti) előtt. Gucci (Nagy F. II.) lekapta a 3. helyről El Nino N-t (Angyal A.). Eperke (Nagyváry Andrea) folyamatosan a fejben tartotta magát, ám a befutóegyenes elején eldobta magát az erős iramtól, de következő futásakor figyelmet érdemel.

6 Hóvirág Hp. (alap: 1960 m.): Vinifera M (Kolozsi S.) alaposan bekezdett, ami végül egy 4. helyet ért számára. First Lady KJ (Kárai J.) nagy versenyt futott, de csak 2. lett, mert a nagy rössel jövő Glitter Ladyvel (Komáromi Krisztina) ő sem tudott mit csinálni. Bronzos a legnagyobb térhátrányból jövő Full Speed (Kolozsi L.) lett. Farkasfog (Kurucz A.) ugrása miatt kiesett a versenyből.
7 Manooi Díj (alap: 2560 m.): A főfutamban is a napi recept jött be, hiszen Fendi (Juhász B.) az elejétől kezdve vezetett és győzött Emerald (Vezér Emese) előtt. A placc alsó foka Vasterbo No Edge-nek (Hajnal T.) jutott. Euzébió (Komáromi Krisztina) ma gyengébb volt a vártnál, a favorit Piper Piper (Lakatos Cs.) nála jobban ment ugyan, de ez csak egy 4. helyre volt elég.

8 Karácsonyi Hp. (1900 m.): Csak öten indultak, mert Elegáns Hölgy igen beteg lett előző nap, és bár szerencsére most már jobban van (további gyógyulást neki!), a futamban természetesen nem tudott elindulni. Chip Chip Chip (Márton L.) megtámadta a végén Fondorlatot (Dukai T.) és látványos küzdelemben legyőzte. Bonus Rg (Vekas Z.) ért még fel a dobogóra.
