A Prolongo istálló lova, Enjoy egyértelműen a hazai ikonok közé nőtte ki magát, miután nagyon sima győzelemmel az Őszi Kísérleti Verseny trófeáját is hazavitte. Gyakorlatilag a versenyeiben nem talál idehaza méltó kihívóra. Ami a többi futamot illeti, a meglepetések egy-két futam kivételével elmaradtak, viszont láthattunk néhány igazán szoros befutót. Nézzük most megfigyeléseinket a napról.
1 Nyeretlenek Versenye (1800 m.): Esperanto (Márton L.) vezetett szinte végig, ám a finisben megjelent az osztrák tulajdonból futó Tequila (Papp I.) és megverte, de nemcsak őt, hanem a végül 2. helyre odaérő , élete első versenyében futó Gyöngyhajú Lányt (V. Mazsity) is, aki szintén a befutóban indult meg.Grófnő R (Komáromi Krisztina) előre jőve a 4., míg a jobb sanszú Fusion (Horváth Z.) végig bizonytalanul ment.
2 Veronica Fling Díj (1900 m.): Több ló is hibával versenyzett, ami végül a magabiztosan ügető Griff Grand Laser (Vezér Emese) malmára hajtotta a vizet, hiszen küzdelem után hazaért, mivel Torra LV (ifj. Veres L.) a mezőny végéről igencsak jött fel a finisben, azonban ez most csak egy 2. helyezést ért. Fiona May (G. Zolnaji) korrekt versennyel lett bronzos. Goldina Amok (Lakatos Cs.) volt, hogy felment a nyerő mellé, de támadó pozícióban elment belőle az erő.
3 Amatőrverseny Hp. (1900 m.): Australian Gold (Pekker Gy.) ment el vezetni, a végére azonban elfáradt. Jöttek viszont a többiek: Ducks (Vida J.) és Fancy (Gyolai Z.) hatalmasat küzdöttel, előbbi vezetett, utóbbi 250-nél megelőzte, ám végül a hajtója álltal ismét szárba kapott hatéves kanca diadalmaskodott. Ducks ezzel idei első győzelmét szerezte. A 3. helyre a jól futó Always Winner (Takács Eszter Cseperke) ért fel. Zippy Boy (Fazekas Andrea) egészen jó 4. lett, talán egyszer még odaér.

4. Illetmény Díj (alap: 1960 m.): Elizabeth Boss (Veljko Mazsity) meghúzódott a 2. pozícióban, aztán kivette őt hajtója és simán nyerte a futamot. Fabrice (Horváth Gy.) rohama a finisben egészen lendületes volt, így ő lett az ezüstös, a bronz pedig Top Hillnek (Anngyal A.) jutott. Euzébiónak (Komáromi Krisztina) most sok volt a 20 méter hátrány az előbbiekkel szemben. Doktor Adri (Szokola A.) első pesti versenyében nem váltotta meg a világot, de más kategóriában a későbbiekben még bizony jó lehet.

5 Nyeretlen Kétévesek Versenye (1800 m.): Harmatka R (Búrány A.) megszaladt, ami a 2. helyhez jó volt, ellenben a győzelemhez nem, mert a favorit Have a dream (Angyal A.) jött a befutóban és simán megverte ellenfelét. Helium Boyt (Vezér Emese) lekapta Héliosz R (Komáromi Krisztina). Hollywood Boy (Fazekas I.) elgaloppozta magát.
6 Kolozsi Hanna Születésnapi Futama Hp. (1800 m.): Nagy mezőny, 12 induló csapott össze a versenyben, és a végeredmény szuper csatában dőlt el Bitangjó (Szennovitz Adél) javára. Fany (Juhász B.) egy nagyon rövid időre elébe került, de visszacsúszott nyakhosszas 2.-nak. Bing Crosby AT (Kolozsi L.) szinte végig a mezőny legvégén ügetett, aztán nekilódult és lett 3. helyezett, Ádes K-t (Gyolai Z.) kapva le a dobogóról. Chesterfield (ifj. Veres L.) sokáig élen volt, pihenője utáni negyedik futására már figyeljünk rá! First Lady KJ (Kárai J.) hibázott.
7 Királyság-Eperjes – Őszi Kísérleti Verseny (alap: 1980 m.): Enjoy (Fazekas I.) egy körrel a start után élresétált, és 6 hosszas, sima sikert aratott. Nincs ellenfele! Most éppen fordulóra 17-et ügetett. Mert ennyi kellett… Bonaparte Boss (V. Mazsity) mindent próbált, hősiesen harcolt, de csak 2. tudott lenni. Eternity Bar (Balogh Bernadett) a nyerő istálló- és tréningtársa lett a 3. helyezett. Az élről indult 3 négyéves közül Fárosz (Angyal A.) volt ezen a napon a legjobb, így lett 4.

8 Hitelező Díj (2400 m.): A nap hosszútávú futamában egy igen lendületes finist nézhettünk végig, vezérszerepben a nyerő First Home-mal (M. Kovacevic), aki megverte a favorit Greenback-et (Juhász B.). Front of the Line (Dukai T.) lett még placc, Guinevere (G. Zolnaji) előtt. Genesis (Fazekas I.) a start után hibázott.
9 Zala Szépe Díj (alap: 1960 m.): Compact Boy (Fazekas Andrea) igazán megküzdött a sikerért, amelyet az utolsó lépésekben szerzett meg a veterán Szilvástól (Nagy F. II.): Emeli Sandé A.T. (Fenyvesi Gy.) jól beosztva bronzos. Anna (Fejszés Kitti) kisebb csalódást okozott. Che Commandante (Márton L.) galopp miatt diszkvalifikálva.
