A Köztársasági Díjat nem is nyerhette meg más, ha már a zseniális Enjoy starthoz állt. Őrült fölénnyel húzta be a nagyversenyt. De hajtója, Fazekas Imre a Kétévesek Nagydíjában is nyerőként fordulhatott vissza, hiszen abban a futamban meg Hidalgo TIM-mel bizonyult verhetetlennek. Rajta kívül még Veljko Mazsity volt a nap duplázója. Nézzük a rövid beszámolónkat, apró megfigyeléseinkkel!
1 Lady Flame Díj (1800 m.): Torra LV (ifj. Veres L.) megállíthatatlannak bizonyult, és három semmitmondó futás után váratlanul nyert. Gyémánt Lady (Nagy F. II.) korrigálta utolsó versenyét 2. helyével. Glory Grant K (Kolozsi L.) messziről jött és relatíve egészen jól zárkózva lett bronzos. Golden Rose OZ (Juhász B.) ismét nagyon mattul futott, de figyeljük, nem adjuk fel a reményt. Great Fille (Budai A.) és Fearless ASM (Vekas Z.) ugrottak.
2 Kincsem Park Kupa V. futama Hp. (1900 m.): Diófás (Kurucz A.) érezhetően erre a versenyre készült, és a hajtójától megszokott finissel nyert. Emeli Sandé AT (Fenyvesi Gy.) végig a fejben volt, és meglepetésre dobogón is maradt, 2. lett Uptown Boy M (Takács Eszter Cseperke) előtt. Carlos Fox (Vida J.) szépen fejlődött fel 4.-nek, annak ellenére is, hogy Ezigen (Dénes Á.) akadályozta. Dreamer (Hajnal T.) vezetett, de kihagyása után elfáradt.
3 ÜTOE Nagydí (1900 m.): Giovanni Fling (V. Mazsity) kierőszakolta a vezetést, és végül simán haza is ért. Ginevra (Fazekas I.9 jó versenyt teljesítve ezüstös, a bronz pedig Győztes Szívnek (Papp I.) jutott. Get Lucky (Gfazekas Andrea) közeli 4., míg Genesis (Márton L.) ugrása miatt kiesett.

4 Gróza János Emlv. (1800 m.): Ferragni DVS (M. Kovacevic) vezetett, de a tribünegyenesben Coach Degli Dei (G. Zolnaji) vette át a vezetést, azonban Lola Dragon (Papp I.) megelőzte. Így jutottak a finisig, ahol Daytona Spav (V. Mazsity) átvette a vezetést és nyert. Coach Degli Dei érkezett mögé, míg In Love Danover (Juhász B.) is dobogóra állhatott.
5 Erdei József „Vilma” Emlv. Hp. (1900 m.): A startot követően nem sokkal Vanderle (Nagy F. II.) átvette a vezetést, azonban Excellence (Kolzsi L.) a lassabb tempót megunva a 2. kanyart követően élre állt. Igen ám, de a hóna alatt Vanderle visszavette a vezetést és nyert, míg Excellence (Kolozsi L.) 2. lett. A bronzért egészen parázs csata folyt, és azt az utolsó lépésekben Anikó (Weber Zs.) szerezte meg Fermina Dazától (Kárai J.). Aranyérem M (Jelinek Zs.) elhagyta a pályát.
6 92. Kétévesek Nagydíja (1800 m.): Jól felkészített csikók alkották a csapatot, és közülük a legjobb sanszú Hermes History (Juhász B.) és Hidalgo TIM (Fazekas I.) mentek el vezetni, és nyúzták egymást. Ebből az egész futamos küzdelemből utóbbi jött ki jobban, és élete 2. versenyében is nyerni tudott, nagy ellenfele pedig a 2. lett. Hercegnő K (Kolozsi L.) sokat javult és ez egy 3. helyezéshez juttatta. Have a dream (Angyal A.) nagyon lassan kezdett, de véh+gül felért 5.-nek közvetlenül Hermész (Veréb A.) mögé.

7 Flinga Hp. (alap: 1960 m.): Az élről fordult Eunike T Boko (Tanczer T.) végig uralta a futamot és győzött. Eccelenza (Fazekas I.) megfontoltan kezdett, de ez egy 2. helyet ért. A hátulról forduló lovak közül meglepetésre Chip Chip Chip (Márton L.) volt legelőrébb, kis híján ezüstje lett, de lehajrázták.
8 Köztársasági Díj (2400 m.): A hagyományosan hosszú távú nagydíjunkban Enjoy (Fazekas I.) ismét megvillantotta klasszisát, és kategóriás pályarekordban, 15,1-ben megnyerte a futamot, döntő fölénnyel, 30 méterrel. Idén a 11. futására már a 7. sikerét jegyzi, egyértelműen szuper ügető. Pure Muscle (Horváth Gy.) messzi 2., de második pesti futására most már érezhető volt benne a komoly tudás. Bonaparte Boss (V. Mazsity) végzett a 3. pozícióban. Stan Getz (B. Skenderovic) figyelemre méltón mutatkozva 4..

9 Fickó Díj (alap: 1980 – 20 m.): Vikens Lagunas (Szepesi Kitti) jól jött el a starttól, és térelőnyét kihasználva magabiztosan hazaért Grazia (Komáromi Krisztina) és Gentleman Jack (Fejszés Kitti) előtt. Füge M (Nagy F. II.) 4. hellyével mutatkozott. Feeling Great BD (Hegedűs T.) jól volt versenyben csak hibázott, és First Lady KJ (Horváth Lilla) is így járt.
10 Vatikán Hp. (alap: 1960 m.) Ez is egy fordulóstartos verseny volt, amiből a hátulról forduló Anybody (Csordás E.) jött ki a legjobban, miután hatalmas rohammal maga mögé utasította az addig vezető Big Ben Paxot (Kolozs S.). Cunami (Nagy F. II.) is megindult és lett így 3. helyezett.
