Ezen a szombaton egy fontos kérdésre választ kaptunk: ha Enjoy jól jön el a starttól, akkor verhetetlen a Kincsem parki lovakkal szemben. Egy remek Giovanni Flinget vert ugyanis 60 méter hátrányból rendkívül simán. De most nézzük rövid megfigyeléseinket a napról, melyben természetesen benne van az év első ügető csikóversenye is!
1 Nyeretlenek Versenye (1800 m.): Golden Girl (Szennovitz Adél) gyakorlatilag start-célban simán győzött. Esperanto (Márton L.) sokáig nyomasztotta, de a finisben jó pozícióban elugrotta magát. Griff Grand Laser (Vezér E.) a múltkor már felhívta magára a figyelmet, most jó 2. lett, nem sokáig lesz szerintünk nyeretlen. Great Fille (P. Galea) máltai hajtójával első versenyében máris bronzos lett.
2 Borutka Díj (alap: 1980 m.): Daytona Spav (V. Mazsity) óvatosan kezdett azélről, de aztán nem volt ellenfele. Eternity Bar (Balogh Bernadett) bár nagyon jött rá a célig, de érezhetően nemigen tudta volna megverni ellenfelét, aki kiengedett a végén kissé.

3 Mediterranean Cup Hp. (1900 m.): A román nemzetközi versenyben opazar versenyt mutatott vendéghajtójával Zara Mia (B. Novic), és verte egyfelől a 3.-ként végző istállótársát, Szilvást (Nagy F. II.), másfelől a 2.-ként végző, rohamozó Fancyt (Gyolai Z.). Francia sztárhajtójával, Franck Ouvrieval Chip Chip Chip pozícionálódott, de most nem bírt a három dobogóssal. Aki nem indult gyorsan, az nem járt jól ebben a futamban…
4 Varga Lajos Emlv. – Amatőrversny Díj (1900 m.): Nagy csata a győzelemért, amit végül a klasszis El Valle Sagrado (Gyolai Z.) csikart ki magának, bár In Love Danover (Fazekas Andrea) nagyon megizzasztotta. Csábító R (Takács Eszter Cseperke) a 3., Carlos Fox (Vida J.) ugrott.
5 Döme Lajos és Döme László Emlv. Hp. (1800 m.): Excellence (Kolozsi L.) a mezőny végéről érkezve nyert igen stílusosan, a szintén hátulról robbantó Ambrosia Gielle (Varga S.) pedig mögötte végzett 2.-ként.Universal Boy (Kolozsi S.) lépeget előre, immár 3. lett. Cukromnak (Gyolai Z.) volt momentuma. Aranyérem M (Jelinek Zs.) kétszer is hibázott.
6 SZALAY JÁNOS EMLÉKVERSENY (1800 m.): Az idei első kétévesek versenyében a fél mezőny hibázott, de a nyerő Hermes History (Juhász B.) nem, és 20,9-ben simán hazaért. A pályán a 2. Happy Holiday (Fazekas I.) lett, de az utolsó kanyar előtt csúnyán elvitte Hamidu (Horváth Z.) lábát (utóbbi meg is sérült), így a futam után a V.I. a 4.-ként végző „károsult” mögé helyezte őt vissza. Így jutott a 2. díj a reménykeltően futó Have A Dreamnek (Angyal A.), a 3. pedig titkos tippünknek, Hercegnő K-nak (Kolozsi L.).

7 Inarchi Díj (1800 m.): A favorit Euphoria (Dukai T.) magabiztosan ért haza, míg a 2.-ként befutó First Home-tól (M. Kovacsevics) 7 és fel (!) hosszra ért be a bronzos Formula (Komáromi Krisztina). Fliegaufnak (Fazekas I.) nem volt momentuma, míg Aaron LV (Kolozsi L.) szerszámbalesetet szenvedett.
8 Lali Király Hp. (1900 m.): Hatalmas (vég)küzdelem jellemezte a futamot, a mezőny egy csomóban ért a célba. Édes K Kolozsi S.) még vezetett a finisben, ám aztán szinte a teljes mezőny átszaladt rajta. Csípkedd magad! (Horváth Z.) ért haza Atom Maki (Kovács J.) úgy lett 2. ebben a kiegyenlített mezőnyben, hogy a start előtt durván hiázott, jelentős teret veszített, mégis fel tudott robogni. Elegáns Hölgy (Fejszés Kitti) nagyon jó 3.
9 Pikoló Díj (1900 m.): A sokak által szint tuti favoritnak kikiáltott Greebacket (Juhász B.) végül leverte az imponálóan versenyző Győztes Szív (Fazekas I.). Fizető a beugró Budai Attilával meglepetés bronzos lett a végén ebben a jó kis mezőnyben. Grazia (Nagy F. II.) és Another Star (Kolozsi L.) a várakozás alatt teljesítettek most.
10 SZENT ISTVÁN DÍJ (alap: 1960 m.): Hiába kezdett jól Giovanni Fling (V. Mazsity), 60 méteres startelőnyét sem tudta kihasználni a káprázatosan futó Enjoy-jal (Fazekas I.) szemben. A nyerő sorozatban 3 győzelemnél jár, és egyértelműen látszik, hogy már képes hiba nélkül is versenyezni. Ez a legnagyobb reményekre predesztinálja. Giovanni Fling (V. Mazsity) biztos 2., míg a 3. – hogy teljes legyen a papírforma – Friday Night (Csordás E.) lett. Genesis (Papp I.) elszállt az istállóegyenesben.

11 Sárközy Mária Emlv. Hp. (alap 2560 m.): Mintha alaptávról indult volna Peter Piper (Lakatos Cs.) olyan hamar a frontban volt 20 méterről, ám a végén remek hajtással, nagyot finiselve átszaladt rajta Diána Gull (Tanczer T.). Remek versenyt futott a nyerő, még úgyis, ha tudjuk, a finisben hibázó Vasterbo No Edge (Hajnal T.) előttük ért a célba, ám természetesen diszkvalifikálták ezen attrakciója miatt.
