
Beszámoló, megfigyelésekkel
Nagyon kíváncsian vártuk nemcsak a főversenyt, hanem a többi futamot is az elmúlt szombaton, hiszen előzetesen (is) erős, nehezen eltalálható versenyeket vártunk. Angyal Andor idomárként triplázott, míg Joze Sagaj hajtóként duplázott. A Recorder Díjban Bonaparte Boss élni tudott a lehetőséggel, azzal, hogy Enjoy szokásához híven az elején hibázott, s bár abból sokat jóvátett, nagy ellenfelére nem lehetett már veszélyes. Nézzük rövid összefoglalónkat.
1 Jody Lynn Díj (1800 m.) Grazia (Komáromi Krisztina) gyakorlatilag húzta a befutóig a későbbi nyerő Front of the Line-t (J. Sagaj), aki aztán elköszönve tőle simán hazaért, két előző ezüstjét most aranyra váltva. Győcikén (Fazekas I.) végig látszott, hogy dobogós lehet, a 3. helyet meg is szerezte.
2 Keep Blazing Hp. (2400 m.) Diamond Ville (Erdei P.) a hosszabb táv ellenére a start után élre állt, az első istállóegyenesben azonban elvette tőle az első helyet Bombay (Nagy F.II.). Aztán visszafordult a kocka a finisben, csatát követően megverte ellenfelét a hatéves. 3.-nak Diana Gull (Tänczer T.) ért oda a sokáig a szorosan fejben ügető Chip Chip Chipet (Márton L.) verve.
3 Love Story Díj (1900 m.) Ez a futam gyakorlatilag 4 lóról szólt, amelyből a végén ketten csatáztak egy nagyot. A végig vezető Euphoria (Dukai T.) kivédte a kézből támadó Lucky de Sajan (Búrány A.) rohamát és zsinórban immár a 7. sikerét aratta, ami egészen elképesztő teljesítmény. Fiona TIM (G. Zolnaji) messzi 3., a 4. pedig az utolsó kanyarban momentumot mutató Formula (Komáromi Krisztina lett. Treue (Márton L.) ugrott.

4 Twiddle Díj (1800 m.) Great Pretender (M. Kovacevic) ment el vezetni, de aztán nem játszott szerepet a helyezések leosztásakor. Fárosz (J. Sagaj) ugyanis ügyesen kibogozta magát a második sorból, folyamatosan előre ment, és végül remek időben, 14,6-ban hazaért. Euzébió (Komáromi Krisztina) volt elől is, végül jó 2. lett. Flying Dancer (B. Novic) hátulról futott fel 3.-nak.
5 Katerina Rodney Hp. (1800 m.) A nap osztalékát hozta a futam. Dreamerben rajtunk kívül kevesen bíztak, és ezt nem tették jól, hiszen Hajnal Tiborral nagy versenyt futott a ló és megverte a finisben kibontakozó és támadó Bing Crosby AT-t (Ifj. Veres L.). Elegáns Hölgy (Fejszés Kitti) végzett 3.-ként Eccelenza (Fazekas I.) előtt.
6 Recorder Díj (1900 m.) Rossz szokásához híven Enjoy (Fazekas I.) sokadjára is hibázott a startot követően, és bár hajtója éppen hogy, de letette, hatalmas hátrányát már nem tudta ledolgozni Bonaparte Boss-szal (V. Mazsity) szemben. A nyerő ügető élete 20. győzelmét ünnepelhette, életnyereménye pedig pár forint híján már 3 millió forintnál tart. Bronzos Enjoy istálló- és tréningtársa, Eternity Bar (Balogh Bernadett ) lett, aki nagyon jól ment trénerasszonya kezében. Baria TRGF Risaia (G. Tanase) bekezdett, de elfáradt.

7 Amatőrverseny Hp. (alap: 1960 m.): Az élről kezdő Danny de Vito (Gyolai Z.) kisebb hibát vétett, amit köszönt a 20 méter pluszból induló Csikós (Takács Eszter Cseperke) és élrerobogott, aztán azonban meg kellett hajolni a favorit Fabrice (Fazekas Andrea) előtt, de 2. helyét megtartotta. Ducks (Vida J.) végig légüres térben, de biztos helyezettként futott, meg is lett neki a bronz.
8 Margaret Song Hp. (alap: 1960 m.) A start csak ötödjére jött össze, menet közben Brilliáns BD-t (Hegedűs T.) rebellis start(kísérletei) miatt haza is zavarták. Zaira LV-t (Kolozsi L.) nem zavarták a visszastartok, és folyamatosan zárkózva 20-ról be is gyűjtötte magának a futamot. Egyre jobb, fokoztatosan ér a jobbak és jobbak közé a kanca, ráadásul ne feledjük: még csak 4 éves… A jó öreg Pálinkának – 16 éves!!! – volt egy nyerő pillanata is a finisben, végül „csak” a 3. lett, mert Enrico Fling (Varga S.) átrobogott rajta.