
Zirci Díj-napi megfigyelések
Igazolta ez a vasárnapi galoppversenynap, hogy a szürkének valóban ezer árnyalata van; hiszen bár kiemelt futam nem volt, előzetesen nem is ígérkezett extra napnak, mégis sok érdekes versenyt láthattunk. Egy lovas – ifj. Kozma István – és négy (!!!) tréner – Csontos Pál, Fodor Ákos, Kovács Sándor és Ribárszki Sándor – dupláztak. Amúgy a két nyerőt ülő zsoké Kolumbán Örs rosszulléte miatt kapta a győztes lehetőségeket, a fiatal lovas ugyanis az első futam után gyengélkedett, nem tudta a többi napi lovaglását vállalni. Jobbulást neki! Volt holtverseny egy 3. helyért való csatában, és két nagyon sokra hivatott hároméves, Szondi apródja és Neutrinos is letették névjegyüket ezen a napon. Nézzük most futamonként!
1 Bakonyi Díj (1200, IV. k.): Oligarcha (Sándor P.) rendkívül meggyőzően húzta be a futamot. Ring That Bell (Ribárszki Mira) minimum ismételte nyerő bemutatkozó számát, erősebb lovassal még jobb lehet. Short Circuit (S. Georgiev) 4. lett, de ennél ő többet tud, első futására is előrébb vártuk. Governor (M. Mudihi) most messzebb Ring That Belltől, mint az első napon, igaz a beaállítása is rosszabb volt.
2 Nyeretlenek Versenye (1400, V. k.): Time Train (Fézer Ramóna) nagyot menve bevezetett, tonnákat javulva végzett legelől. Tarqano (M. Madihi) hiába gyűrte, nem tudta megelőzni, csak rövid nyakra megközelíteni.

3 Ménesmajori Hp. (1400, V/b): Eliot (Koricsánszky Virág) a nyitónapon jól futva jó 2., rá két hétre 200-zal hosszabbra durván lemaradt. Most újra jobbik arcát mutatta, nyert is javulva. Bíztunk benne! Pedig a kanyart bár belső spúron kezdte, aztán teljesen kisoródva a finisben a külső barrieren érkezett, valószínűleg nem szándékosan. Galeano (Sándor P.) első hendikepjében jó ezüstös. Surranó (Suták Csenge) adta, amit tud, Marionett (Barabás Mónika) jön előre, legközelebb ilyen mezőnyben sansz lesz.
4 Előszállási Hp. (1400, II.o.): Sugarbird (Ördög A.) esélyesebbnek vélt lovakat is lesimázott. A 3 feltefés telivér közül a legkisebb súlyt vivő Chardonnay (Koricsánszky Virág) a legeredményesebb a 2. helyével, társa, Partizán (M. Madihi) emlékezetes holtversenyben a 3. Aleidis-szel (Suták Csenge).
5 Nyeretlenek Versenye I. rész (1600, V. k.): Tres Tequilas (S. Georgiev) hozta a „kötelezőt”, azonban hátán a sokszoros champion lovasnak meg kellett mutatnia, miért is ő a legjobb. Gyűrte, gyűrte lovát, így csak megverte a jó Angel Cross-t (M. Madihi). A két Hazafi Díjra beírt ló, Somlyó Szépe (ifj. Kozma I.) és Darinka (Mocsinka Vivien) csak 4. és 5., de képesség valószínűleg azért van bennük, kérdés az elég-e egy nagyversenyre?
6 Szépalmapusztai Hp. (1600, IV.o.): Első beugrása volt ez ifj. Kozma Istvánnak Kolumbán Örs helyett, és azonnal élt is a lehetőséggel: Crowned Rokyval magabiztosan verte Boccit (Fézer Ramóna). Safranek (Sándor P.) nagyon gyengén indult, aztán szépen feljött az 5. helyre.
7 Nyeretlenek Versenye II. rész (1600, V. k.): Az újonc Szondi Apródja (Farkas Dorottya) káprázatosan mutatkozott be, 8 hosszal verte szintén újonc tréningtársát, Grátiszt (ifj. Kozma I.). A bácsalmásiak örülhetnek, ez a győzelem ugyanis nemcsak lenyűgöző, de úgy vélem, sokat ígérő is.
8 Zirci Díj (1900, II. k.): Different Illusion (ifj. Kozma I.) könnyedén lehajrázta a sokáig vezető Flying Aquangelt (J. Parigál), vagyis Kozma Pista itt is élt a váratlan lehetőséggel, és a lóból a legjobbat hozta ki. Flying Aquangelnek tutira kellett ez a verseny, idén szerintem tovább fog javulni, hiszen ez máris top közeli futás volt úgy, hogy a fontosabb feladatai majd csak később jönnek. Kasey (Suták Csenge) a bronzos, Tulsa (Pap Gabriella) pedig igen jó számmal 4.

9 Porvai Hp. (1900, V.o.): Morvai Eszter ezzel a sikerével Lávakő hátán a 10., mérföldkövet jelentő versenyét nyerte, gratulálunk hozzá! Rendkívül megdolgozott érte, küzdött inaszakadtáig, hogy kivédje az erőteljesen érkező Ardennek (Sándor P.) rohamát. Sikerült, szép volt… Mamifestli (Török Anna) is ügyesen fejlődött fel, a hosszabb táv egyértelműen jobb neki.

10 Nyeretlenek Versenye (2000, V.k.): Itt újfent egy nagyon reményteljes hároméves bukkant fel Neutrinos (M. Madihi) személyében. Kicserélt ló volt a nyitónapi 7. helyezéséhez képest, több mint 10 kilót javulva. Mögötte Illyrian Lord (ifj. Kozma I.) végzett, akiben szintén jó képesség lakozhat. Greatballsoffire (Sándor Lili) most már igazán adós élete első sikerével, most is csak 4. lett. Vajon mi hibádzik nála?